Informatikai beruházást ma már egy cég sem kerülhet el. Legyen szó a legkisebb vállakozások honlapjáról vagy a legnagyobb multinacionális cégek adattárházairól.
Minden projekt csak akkor lehet sikeres (vagyis akkor készül el időben, a tervezett költségkeretből, az elvárt követelményeknek megfelelően), ha kellő szakértelemmel irányítják.
Ebben lehetünk segítségére. Segítünk a tervezésben, a beszerzésben és a kivitelezésben.
A vállalat egyedi igényeinek felmérése után egy testreszabott, könnyen használható rendszert adunk át ügyfeleinknek. A szoftverek tervezésése és fejlesztésése melett a beüzemelésében és az utánkövetésben is aktívan közreműködünk. Működésünkre jellemző, hogy rövid reakcióidővel dolgozunk és a határidőket minden esetben betartjuk.
about02
A sikeres rendszerfejlesztés másik alappillére a megfelelően megválasztott, korszerű technológia. Fejlesztéseink replika óra is ennek szellemében készülnek el, továbbá saját fejlesztésű komponenseink felhasználásával tesszük ezeket költséghatékonyabbá.

Szabó Gábor

cégvezető

Mióta kapcsolatba kerültem az első számítógéppel, azóta érdekel a programozás “misztikus” világa. Számtalan programozási nyelvet megismertem és kipróbáltam, míg végül lehorgonyoztam az általunk jelenleg is használt rendszer mellett.
Küldetésem a cégeket kiszolgáló ügyviteli rendszerek készítése.

Van már teljes körű informatikai rendszere?

Amennyiben meg akarja könnyíteni a munkáját, keressen bennünket!

Minden szoftverünkről elmondható, hogy

  • segítségükkel minden folyamat teljes kontroll alatt tartható,
  • segítik a nagyvállalati költségcsökkentést,
  • könnyedén beilleszthetőek a meglévő infrastruktúrába,
  • nagyszámú felhasználót képesek kiszolgálni,
  • hibatűrő a működésük,
  • rugalmasan lekövetik ügyfeleink munkafolyamatait,
  • kezelőfelületük átlátható, kényelmes – használatuk könnyen elsajátítható,
  • nyílt szabványoknak megfelelően épülnek fel,
  • rugalmas platformválasztási lehetőségekkel bírnak,
  • elosztott architektúrán működnek

Cégnév: Compact Szoftver Informatikai Kft

Alapítva: 2009

Székhely: Debrecen 4031, Kishegyesi út 154.

Adószám: 14744459-2-09

Cégjegyzékszám: CG-09-016823

Bankszámlaszám (K&H): 10402465-50515248-57551014

Elérhetőségek: +36 (20) 370-1796 – +36 (52) 784-774

Üzenjen nekünk

Amennyiben szeretné gyarapítani elégedett ügyfeleink táborát, vagy árajánlatra van szüksége, akkor keressen minket a lenti mezők kitöltésével.

Fill out this field
Fill out this field
Fill out this field
Menü